A világ az elmúlt öt évben már számos áttörést élt meg az egészség, a betegségek és a tápanyagok területén. Az eredmény, hogy az új tápanyag stratégiák és tápanyagpótlás drámaian tudja növelni az energiát, csökkenti a lipidek számát és lerövidíti a regenerálódási időszakot a fertőzések és egyéb megbetegedése esetén. Az évtizedes kutatások és adatok által ez már mind bizonyításra került.

Nem újdonság, hogy a tápanyagok mennyire fontosak szervezetünk számára. Történelmünk során sok nagy tudós is tudta ezt. Időszámításunk előtt 390-ben Hippokratész azt mondta: „Ételed legyen a gyógyszered és a gyógyszered legyen az ételed”. Edison a huszadik század elején így nyilatkozott: „A jövő doktora nem gyógyszert ad betegeinek, hanem arra ösztönzi majd őket, hogy egészségesen táplálkozzanak és a megelőzésre fekteti majd a hangsúlyt”. Dr. Linus Pauling kémia guru és a C Vitamin egyik nagy híve megállapította, hogyha a szervezet megfelelő számú orto-molekulához jut, minden betegség elkerülhető.

Mára 50 olyan tápanyagot határoztak meg, melyek szükségesek az egészség megőrzéséhez. Kezedbe veheted az egészséged sorsát – segítheted és támogathatod a lehető legmagasabb színvonalon – azzal, ha minden egyes nap beviszed szervezetedbe az optimális mennyiségű tápanyagot.

A kúra folyamán lényegében az egész tested, a sejtjeid – beleértve csontvázadat is – újjáépül és megfiatalodik. Miért ne tennéd ezt a legjobb építőanyagból?

A SOUL a mi zászlóshajónk. 2 unciás ivásra-kész ital, tele minden jóval, egy kényelmes „bárhova-vihető” tasakban. Ez a különleges keverék, mely feketekömény magból, feketemálna magból, szőlő magból, trans-rezveratrolból és D-ribóz áll, egy igazi tápanyag bombát kínál.

Az egészséges életmód alapja a megfelelő táplálkozás. Tehát azt a célt tűztük ki, hogy a lehető legjobb táplálkozási formát hozzuk létre egy koncentrált, ugyanakkor kényelmes kiszerelésben. A SOUL előnyét a benne rejlő összetevők jelentik. Mi olyan magolajakat használunk, amelyek több fitonutrienst, vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak grammonként, mint bármi más. Az egyes összetevők szinergikus együttműködése teszi lehetővé, hogy a test megkapja a számára szükséges tápanyagokat, mely tápanyagok elengedhetetlenek az egészséges, aktív életmódhoz.

feketekömény mag: Az egyik legszélesebb körben használt mag a világon. Magas antioxidáns, vitamin és ásványi anyag tartalma, csakúgy, mint kémiai összetevői, erőművé teszik, ami úgy tudományosan, mint történelmileg megalapozott.

málna mag: Az erőteljes, fitotápanyag tulajdonságairól ismert málna mag képes megküzdeni az oxidációval, csökkenti a gyulladást, és magas C és D vitamin adaggal látja el a szervezetet.

chardonnay szőlő mag: Ha a gyümölcs egészséges, a magja még inkább. Minden egyes chardonnay szőlő mag nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, vitaminokat és egyéb, az öregedést gátló összetevőket.

d-ribóz: Ezt a természetes energiaforrást rendszerint a szervezetünk állítja elő. Mégis, hozzáadtuk a SOUL összetevőihez a nagyobb sejtszintű energia biztosításához, a jobb teljesítmény, megújulás és felépülés érdekében."

Hogyan segít a soul a testednek?


A soul-t táplálkozás genetikai szempontok szerint alkottuk meg, ami több és hatékonyabb genetikai anyagcserét eredményez. Minden tasak SOUL gazdag antioxidánsokban, gyulladáscsökkentőkben, és immunnövelő tápanyagokban. Ez a jótékony hatás együttes segít a testednek, hogy a lehető legjobban érezze magát, teljesítsen és küzdjön. Fiatalnak, élettelinek és végtelenül energikusnak fogod érezni magad.

  • Csökkenti a gyulladást
  • Támogatja a sejtszintű működést
  • Erősíti az immunrendszert
  • Természetes, élet-javító energiát biztosít
  • Vitaminok és ásványi anyagok hatékony forrása


Online Rendelésleadás
Egy tasak Soul tartalma tápanyagát tekintve megfelel az alábbiaknak:

  • 3,5 – 4,2 kg zöldség, gyümölcs és egészséges növényi zsírok
  • Csökkenti a szabadgyökök által okozott károsodást
  • Támogatja a sejtek egészséges működését
  • Esszenciális zsírsavakban gazdag Omega 3, 6, 9
  • Öregedést gátló – Resrevatrollt tartalmaz
  • Jótékonyan befolyásolja az immunrendszer működését
  • Több mint 281-szer hatékonyabb a gyulladás csökkentésében, mint az Aspirin vagy az Ibuprofen.


Összetevők:
Víz, organikus cukornád lé sűrítmény, édesítőszer (xylitol), természetes aroma. feketeköménymag őrlemény, feketemálna-mag őrlemény, Chardonnay szőlőmag őrlemény, D-ribóz, savanyúság-szabályozó (citromsav), sűrítőanyag (xantán-gumi), gránátalma aroma, maracuja aroma, savanyúság-szabályozó (tejsav), rezveratol.

A Rain Soul ORAC értéke kiemelkedő

A napi gyümölcs-, és zöldségfogyasztás mértéke az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által javasoltak szerint 7300 ORAC értéknek felel meg.

Ezzel szemben a Rain Soul ORAC értéke 8990.

Ez azt jelenti, hogy már napi egy tasak fogyasztása is 1690 ponttal haladja meg az ajánlott értéket.

A Rain Soul több nemzetközi szervezet szigorú előírásainak is megfelel

A Halal, az NSF (Amerikai Egészségbiztonsági Szervezet), a GMP, valamint az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet notifikációjával is rendelkezik.

Online Rendelésleadás
A Rain Soul lehetséges hatásai, összetétele szerint:

Feketeköménymag: Több mint 281-szer hatékonyabb a gyulladás csökkentésében, mint az Aspirin vagy az Ibuprofen! Puffadás gátló, vizelethajtó hatású. Asztma, hörghurut, allergia, gombás megbetegedés ellen, reuma és magas vérnyomás esetén alkalmazható.

Fekete málnamag: Gazdag E-vitaminban és antioxidánsokban, gátolja a bőr öregedését.

Chardonnay szőlőmag: Magas resveratrol (egy antioxidáns fajta) tartalma meggátolja a szabadgyökök áramlását a testben, sejt fiatalító hatású.

D-ribóza: Egy új felfedezés! Természetes cukor, amelynek építő hatása felülmúlhatatlan! A legerősebb antioxidáns!

Omega 3, 6, 9 zsírsavak: Nélkülözhetetlenek a test működésében ezek a telítetlen zsírsavak, ám az alfa-linolsavat (Omega 3) és a linolsavat (Omega 6) nem képes előállítani. Kívülről kell bevinni azokat.

OÉTI notifikációs szám: 15543/2014

Brunswick vizsgálati eredményei a Rain SOUL hatásaival kapcsolatosan:
A Brunswick Labs egy független bioanalitikai laboratórium a gyógyászati tápanyagokkal kapcsolatos iparág szolgálatában. A Brunswick Lab szerint a Soul egy rendkívül hatékony táplálékkiegészítő, amely különleges és erőteljes egészségnövelő vegyületeket, antioxidánsokat tartalmaz. (Független kutatás)
Online Rendelésleadás