A WHO definíciója alapján „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”. Nem szabad tehát külön kezelni a testi és lelki egészséget, ugyanis a kettő szoros összeköttetésben áll egymással, egyik nem létezik a másik nélkül. A fizikai és lelki jólét együttesen eredményezik az ember egészségét. Erre a velünk született genetikai tényezőkön kívül a kapott egészségügyi ellátás és a környezeti hatások mellett az életmódunk bír a legnagyobb befolyással.

Az életmód tanácsadás célja az, hogy közösen meghatározott irányelvek segítségével úgy változtasson az életmódján, hogy az a testi, lelki és szellemi egészség fenntartását szolgálja a lehető leghosszabb ideig. A legjobb esetben az életmód tanácsadás prevenciós célú, de szintén szolgálja a már kialakult betegségeknél a felborult harmonikus állapotból a harmonikus állapotba jutást, elősegíti a szervezet öngyógyító erejének beindulását.

Az életmódváltásban nem csak az edzéseknek és a rendszeres mozgásnak van kiemelkedő jelentősége, az egészségtudatos táplálkozásnak és a káros környezeti hatások kizárásának is legalább ennyire fontos szerepe van.

Szervezetünk megfelelő működéséhez, valamint az optimális energiafelhasználás érdekében is kiemelten fontos a tápanyagok arányainak tudatos megválasztása. Létfontosságú az, hogy odafigyeljünk arra, hogy mikor és mit eszünk, mennyit és milyen tartalmasan pihenünk, valamint arra, hogyan töltjük fel az energiaraktárainkat, azért, hogy újra egészségesek és erőtől duzzadóak legyünk. Hogyan lehetséges az, hogy valaki idősebb korában fiatalokat megszégyenítő adottságokkal rendelkezzen és ne a beszedett gyógyszerek tartsák életben? Amennyiben előrelátóan, és preventíven gondolkodunk és cselekszünk, mindez nem egy megvalósíthatatlan álom lesz. A táplálkozás napjainkban már igencsak eltért eredeti céljától. A helyzet odáig fajult, hogy az emberek nagy része nem is nagyon figyel oda arra, mit, hogyan, hol, mikor és mivel eszik. Ennek nagyon szomorú bizonyítéka és egyúttal következménye is a különböző betegségek és egy általános rossz közérzet kialakulása.

A kórházak tele vannak betegekkel, akik csak annyiban hibásak, hogy igen rossz minőségű, nem "tiszta" eredetű alapanyagokból készített ételeket ettek, melyek mindenféle mesterséges anyagokat tartalmaznak - de leginkább azért, mert túl sokat ettek. Az egészség egyik legfontosabb feltétele a mértékletes étkezés. Ha egy étkezés után még tudnánk enni, vagyis még maradt egy kis hely a gyomrunkban, akkor az emésztés sokkal könnyebben fog lezajlani. Minél jobban tele van a gyomor, annál nehezebb a dolga a Lépnek és a Hasnyálmirigynek és az emésztés is annál tovább fog tartani. Ezért van az, hogy ha túl sokat ettünk, fáradtnak érezzük magunkat és semmiféle tevékenységhez sincs kedvünk.

Nyugodt légkörben kellene étkeznünk, az ételekre összpontosítva, amiket fogyasztunk. Így könnyebben észleljük, ha már eleget ettünk. Ez egy egyszerű módszer arra, hogy újra megtanuljuk, hogyan hagyjuk érvényesülni táplálkozási ösztöneinket. Az ember az evés révén lehetőséget kap arra, - melyet így minden nap gyakorolhat – hogy önismerete növekedjen. Az evés így szellemi fejlődéséhez is hozzájárul, a táplálkozás már nem pusztán anyag- ill. energia bevitel, hanem az étel élvezetéről és az élet értelméről kialakított felfogásunkra is hatással van.