A régi medicina egészen száz évvel ezelőttig nélkülözte a ma oly természetes műszeres és laboratóriumi vizsgálatokat. A gyógyítók tehát a jól látható jelekre figyeltek, amelyek segíthették őket a tájékozódásban. Az évszázadok alatt a betegek arcán megfigyelt elváltozások alapján valóságos diagnosztikai atlasz alakult ki, amelyet az orvosok és a gyógyítók generációról generációra továbbadtak, tökéletesítettek, pontosítottak. Az évezredes múltra visszatekintő hagyományos kínai orvoslás és a tradicionális nyugati gyógyítás arcdiagnosztikai módszerei között is nagyon sok hasonlóság, illetve átfedés van, pedig ezek az irányzatok évszázadokon keresztül nem tudtak egymás létezéséről.
A kínai arcdiagnosztika több ezer évre nyúlik vissza. Az arcdiagnosztika segítségével felderíthetjük testi és lelki panaszaink okát. A kínai orvosok használták ezt a technikát, mert segítette őket, a páciens ill. vendégeik egészségi állapotának, életkörülményeinek felderítésében.
Az arc bizonyos régiói meghatározott szerveknek felelnek meg a szervezet belsejében. Ennek megfelelően az orrhegyet a szívhez rendelik hozzá, az orrgyököt az idegrendszerhez, az orr és az orcák a tüdővel, a szív- és keringési rendszerrel állnak kapcsolatban, a két orrcimpa a hörgőknek felel meg, és a haj képviseli a bélbolyhokat. Bizonyos rendellenességek az arcon testi betegségekre engednek következtetni. A táskás és karikás szemek a vese vagy a hólyag zavaraira utalnak, a duzzadt szemhéjak szívproblémákat mutatnak, a duzzadt alsó ajak emésztési problémákat jelez, a duzzadt felső ajak pedig gyomorproblémát sejtet.